Esetkezelés
Célja az intézményhez forduló egyének, családok támogatása, az általuk hozott problémák megoldásában és a megélhetésüket veszélyeztető szociális, gazdasági, egészségi tényezők megszüntetésében.
Az újonnan érkező a szociális asszisztenssel kerül először kapcsolatba, az intézmény várójában. Ő tájékoztatja a lehetőségekről, felveszi az adatokat, információt nyújt. Az ügyeletes családgondozóval létrejövő első beszélgetés során alakul ki, hogy a felvetett probléma megoldásához milyen segítségre van szükség. Sokszor információ-, tájékoztatás nyújtással le is zárul a kapcsolat. Gyakran a családgondozó intézményen belül, különböző tanácsadáshoz, szolgáltatáshoz irányítja a igénybevevőt. Amennyiben szükséges a közös munka a probléma megoldásához, a szociális munkással közösen határozzák meg a célt, a folyamat lépéseit, az időhatárokat, és erről szóbeli vagy írásbeli megállapodást kötnek.
Mozgásukban akadályozottak kérhetik, hogy a kapcsolatfelvétel illetve a kapcsolattartás a lakásukon történjen.
Működnek az intézményben olyan szolgáltatások, tanácsadások, melyeket minden különösebb feltétel nélkül igénybe lehet venni (pl. jogi, pszichológiai tanácsadás, fénymásolás), és vannak olyanok, melyekhez szükséges a szociális munkás " első interjút követő - javaslata, esetleg meg kell felelni valamilyen feltételnek, vagy valamilyen döntési folyamat eredményeként lehet bekerülni (pl. étkeztetés, segélyezés)
Az első interjú illetve a közös munka során felvett adatok, keletkezett iratanyagok esetdossziéba kerülnek, melyekbe - ügyészségi vizsgálat kivételével - csak az igénybevevő engedélyével tekinthet be bárki a családgondozón (helyettesén) és az intézményvezetőn kívül, azaz az ő tudta nélkül információ nem kerülhet ki róla.
Családlátogatás
A szociális munkások otthonukban keresik fel a segítséget kérőt, ha azt ő kéri, illetve olyan esetekben, ha olyan szolgáltatást, ellátást szeretne igénybe venni, melynek a családlátogatás a feltétele.
Ügyintézésben segítségnyújtás
Az a célja, hogy az igénybevevő jártasságot szerezzen saját ügyeinek intézésében, hogy megtanulja, hogyan kell fellépni hatóságokkal, hivatalokkal szemben. Ez a fajta segítségnyújtás tehát nem azt jelenti, hogy bárki helyett a szociális munkás végzi el a feladatokat, hanem abban segít, hogy ezt az igénybevevő maga meg tudja tenni. Ennek érdekében közösen készülnek fel egy-egy lépésre, és közösen értékelik ki a történteket.
Segélyezés
Szolgálatunk " alapítása óta " nyújt anyagi támogatást. Segélyezési szabályzatunk az Önkormányzat rendeletének melléklete. A Polgármesteri Hivatal átmeneti segélykeretének elkülönített része, melynek felhasználására javaslatot tehetünk. A pénzbeli támogatással általában tartós, hosszabb távra szóló, jelentős változást előidéző célokat támogatunk. A határozathozatal és a kifizetés a Polgármesteri Hivatalban történik, a határozat megfellebbezhető.
Természetbeni támogatások
A természetbeni támogatások általában a szociális munkás javaslatára vehetők igénybe. Ezek a juttatások lehetnek dologi javak vagy szolgáltatások. Ilyen szolgáltatás pl. a postacím biztosítása, fénymásolás, telefonálás, szállítás, dologi pl. tartós élelmiszer, ruházat. A dologi juttatások forrását jórészt adományok képezik.
Csoportok, klubok
Az esetkezelés mellett a Szolgálat alakulásától működtet csoportokat, klubokat és befogad egyéni és csoportos kezdeményezéseket. Célja, hogy az azonos helyzetben lévők, azonos igényekkel rendelkezők együtt dolgozzanak problémáik megoldásán, megteremtsék a számukra megfelelő szolgáltatást, aktívan közreműködve abban, erőt merítve egymás támogatásából.
-
Álláskereső klub célja, hogy segítséget nyújtson mindazok számára a munkahely keresésben, akik hosszú ideje távol vannak a munkaerőpiactól, akiknek a munkaügyi központtal nincs kapcsolatuk, akik rendszeres szociális segélyezettek, akik dolgoznak, de szeretnének munkahelyet változtatni, vagy másodállást, alkalmi munkát keresnek, akik rokkant nyugdíjasok, akik alacsony jövedelmük miatt szeretnének 4-6 órás munkát, akik más ellátásból kiesettek (gyes, ápolási díj, rokkant nyugdíj). Hetente két alkalommal " kedd, csütörtök " a klub terézvárosi lakosok számára szabadon hozzáférhető. Szolgáltatásai: újságok, internet hozzáférés biztosítása, telefonálási lehetőség, e-mail cím készítés, hirdetés feladás, állásfigyelés egyénre szabottan, önéletrajz és kísérőlevél írása, egyéni beszélgetés...
-
Kártya klub 1977 óta működik, főként egyedülálló, magukat kicsit „kívülállónak érző k embereknek nyújt odafigyelést, csoportélményt. Heti 2 foglalkozáson kártyáznak, tévét néznek, beszélgetnek,és minden második szombaton egész napos programon vehetnek részt a klubtagok. A klubtaggá válásról " kérelem esetén " a csoport dönt. A foglalkozások célja a szabadidő eltöltése biztonságos, kulturált körülmények között, biztosítva az egymásra figyelést, egy-egy bajban lévő klubtag közös támogatását.
-
Tekergő Túra Csoportot 2007-ben indította el a Szolgálat, hogy szabadidős programokat nyújtson családosok, gyerekesek, egyedülállók, idősek, fiatalok számára egyaránt. A csoport azoknak nyújt tartalmas, változatos, élményekben gazdag szórakozási lehetőséget, akik szeretnek kirándulni, új helyszínekkel ismerkedni, közösségben- emberek között lenni, barátságokat-, ismeretségeket kötni, befogadóak az új élményekre. Célja, hogy mintát adjon a szabadidő hasznos eltöltésére, hogy összehozza a korosztályokat, és társas élmény nyújtásával kialakítsa a közösséghez tartozás igényét. Havonta egy szombaton, a költségektől függően 30-45 fő vehet részt. Nyitott csoportként működve jelentkezni kell minden alkalommal. A programokon való részvételnek önköltsége is van, ami lehet utazási költség, étkezés biztosítása, belépőjegyhez hozzájárulás...
-
Terézvárosi Mozidélután célja a film által nyújtott élmények mellett, hogy olyan ismeretek nyújtson a résztvevőknek, amellyel egyes rendezők és színészek stílusjegyeit és munkásságát felismerve, közelebb kerülnek az adott művészhez. A filmklub programjainak összeállításában éppen ezért, nagy hangsúlyt fektetnek a klubvezetők arra, hogy olyan filmeket válogassanak be, melyek átfogó képet adnak az adott rendezőről, illetve színészről. A filmnézést megelőzi egy rövid tájékoztatás a film alkotóiról, szereplőiről, műfajáról és a film által felvetett problémáról, kérdésről. A vetítést beszélgetés követi a filmről, a film kapcsán felmerülő érzésekről, egyéni élményekről. A foglalkozásokat hetente, ugyanabban a délutáni időpontban tartjuk, szeptembertől júniusig.
Táborok
Szolgálatunk nyaranta három tábort indít.
A családi tábor célja, hogy megismertesse a családokkal a falusi életformát, és felhívja a figyelmet a hagyományőrzésre. A programok összeállításánál nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy minél több lehetőségük legyen a családoknak a közös együttlétre és a kikapcsolódásra. A családi tábor nyitott, meghirdetése után bárki jelentkezhet a kerületből. A tábor ingyenes, részvételi díj maximum az utazási költség.
A Tekergő Túra Csoport által szervezett nyári tábor szervezésénél arra törekszünk, hogy új helyekre jussunk el; hogy megismerjük az adott település és környezetének kulturális értékeit. A programok között szerepelnek gyalogtúrák, városnézések, kulturális programok és helyi speciális tevékenységek pl.: kenutúra, biciklizés, népi kézműves foglalkozások… A tábori kiadásoknak van önrésze is, ennek mértéke mindig az összköltségtől függ. A résztvevők nagy része a tagok közül kerül ki, a szabad helyeket meghirdetjük.
Jelentős esemény a Kártya klub életében az évente megrendezésre kerülő tábor. A többnapos együttlét a közös programokon, a teljes ellátás, a nyugalom, pihenés testi és lelki megerősödést jelent a résztvevőknek, tartalékot jelent a téli napokra. A tábor zárt, csak a klubtagok vehetnek részt.
Utcai rendezvények
Évek óta megjelenünk a kerület kiemelt rendezvényein pl.: Búcsú, Közbiztonsági Nap, Autómentes Nap. Az ilyen alkalmak lehetőséget adnak arra, hogy kötetlen, változatos programok keretében olyanok is megismerjenek bennünket, akik segítségkérőként még nem fordultak hozzánk, akár azért, mert nem ismerték intézményünket, vagy még nem éreztek magukban elég erős késztetést, erőt ahhoz, hogy legyőzzék félelmeiket, kétségeiket. Itt személyesen találkozhatnak munkatársainkkal, megismerhetik programunkat, lehetőségeinket, és esetenként bátorítást kaphatnak ahhoz, hogy problémáinkkal is felkeressenek bennünket.
Tanácsadások
1. Jogi tanácsadás során a tanácsadó amellett, hogy megszerkeszti a szükséges iratokat, végig is kíséri az eljárás menetét, felkészít a tárgyalásokra, értékeli az eljárás során történteket, ami alapján készülhetnek pótbeadványok, reklamációk, fellebbezések stb.. Ez azt jelenti, hogy a jogászhoz fordulók maguk intézik ügyeiket, az eljárás (pl. per, tárgyalás) során maguknak kell érdekeiket képviselni a tanácsadó támogatásával. A jogi tanácsadó ügyvéd, külső munkatárs, aki képviseletet nem vállal. Heti egy alkalommal, 4 órában látja el az igényeket. Jogi tanácsadáson csak az a kerületi lakos vehet részt, aki előtte családgondozóval felvette már a kapcsolatot.
2. Az adósságkezelés célja, hogy a kerület háztartási adósságokat felhalmozott polgárait segítse díjhátralékuk csökkentésében és - lehetőség szerint - azok megszüntetésében, ami együttgondolkodási folyamat eredményeként jöhet létre. Első lépésként a tanácsadó az adóssal közösen, adósságkezelési tervet állít össze a helyzet felmérése. A lehetőségek átgondolása során felmérik az elnyerhető támogatásokat és a szükséges önrész mértékét, az adósságkezelési folyamat időbeli ütemezését, továbbá azt, hogy az adós mikor és milyen módon tudja növelni saját anyagi forrásait (munkanélküliség esetén rendelkezésre áll az intézményünkben működő álláskereső klub). A következő szakaszban - a folyamatkövetés során - a tervben rögzített feladatok pontos, tervezett időben történő végrehajtásán van a hangsúly. Az adósságkezelési tanácsadást előre egyeztetett időpontban lehet igénybe venni.
3. Pszichológiai tanácsadás nyitott szolgáltatás, azaz egyéni igények, vagy a szociális munkás javaslata alapján működik. Az egyén illetve család által hozott probléma határozza meg, hogy tanácsadásra, családterápiára, konzultációra van szükség. Előre egyeztetett időpont szükséges a tanácsadás igénybevételéhez.
4. Családi videótréning célja nem a hibák keresése, nem a múlt feltárása és nem a felelősök keresése, hanem mindennapi élethelyzeteket figyel meg a videó segítségével, melyeket maga a család választ ki. A rövid, mindössze 10 perces családi felvétel elemzése során a család szembesül azokkal a mozzanatokkal, ahol lépéseket tesznek a nehézségeik megoldására. A pozitív példák erősítésével a viselkedésükben egyre többször alkalmazhatnak sikeres elemeket. A videótréning 3-10 alkalomból álló folyamat.
5. Mediáció konfliktuskezelő eszköz olyan eseteknél, amikor a felek csak egymás eltérő véleményét észlelik, már nem tudnak kommunikálni egymással, indulat jelentkezik a másik féllel szemben. Ebben az esetben a konfliktusok kezelésében külső szakember megpróbálja elérni, hogy a felek - segítségével- kommunikációba kezdjenek egymással, és a tárgyalás során a megállapodás lehetőségeit keressék. A mediáción a felek önként vesznek részt, maguk döntenek, de a folyamat irányítását átengedik a külső szakembernek. A folyamat során a felek a jövőre koncentrálnak, és nem boncolgatják a múltat. A felmerülő konfliktus, ami ezzel a módszerrel jól kezelhető, lehet válás, gyerekelhelyezés, láthatás, lakáshasználat, fizetési kötelezettségek, lakók közötti konfliktusok, közös képviselővel kialakult nehezen kezelhető helyzetek, de akár adósságkezelés során a fogyasztó és a szolgáltató közötti ellentét. A mediációs szolgáltatást a konfliktus bármely szereplője kezdeményezheti.
6. Korrepetálással1985 óta segíti Szolgálatunk a kerületben élő rászoruló családok gyermekeit és a felnőtt képzésben résztvevőket. A korosztályt tekintve a kisiskolás kortól a fiatal felnőtt korig tudjuk vállalni a felkészítést. Az intézményben két napot jelöltünk ki a korrepetálásra: péntek, szombat. Maximum két tantárgyból vállaljuk a felkészítést mindegyik igénylőnél. Az iskolákban folyó korrepetálással ellentétben, a családsegítőben egyéni korrepetálást folytatunk. A korrepetálás az igénybevevők számára térítésmentes.
Szociális étkeztetés
A Szociális Étterem 1992-ben kapcsolódott a Családsegítő Szolgálathoz. Jelenleg átlagban 80 ember étkezését biztosítjuk a hét minden napján. Lehetőség van az étel helyben fogyasztására, vagy elvitelre. Az étkeztetés indulhat az igénybevevő kérésére vagy a családgondozó javaslatára, a Gyermekjóléti Szolgálat kezdeményezésére. Az igénylő kérelmét a családgondozó terjeszti be a a csládgondozói csoport elé. A munkatársak javaslata alapján az intézményvezető dönt. A legjellemzőbb okok, amik miatt igénybe vehető ez a szolgáltatás: átmeneti jövedelem kiesés, nagy tartozások törlesztése (adósságkezelés), főzési lehetőség hiánya vagy megszűnése, az igénybevevő tartós betegsége vagy alkalmatlansága saját maga ellátására. Az étkeztetés a családgondozás részeként, mindig határozott időre szól, mely meghosszabbítható. Az étkeztetés az Önkormányzat rendelete értelmében térítésmentes. További feltételek: a Házirend elfogadása, valamint 30 éves életkor felett, 6 hónapnál nem régebbi, negatív tüdőszűrő lelet. Az éttermet szociális munkás vezeti.
