BEMUTATKOZÁS
A Terézvárosi Családsegítő Szolgálat 1985. március 1-én alakult, a VI. ker. Tanács VB. intézményeként. Akkoriban a kormányzat 12 hasonló intézményt hozott létre az országban, különféle települési modellben. Budapesten 2 központ alakult, ezek egyike Szolgálatunk. Az intézményeket nagyvárosi modellben 30.000 fő ellátására hozták létre. Terézváros lakossága ebben az időben 72.000 fő volt, mely két választókerületre tagozódott. Intézményünk alakulásakor a kerület nyugati részét látta el, a „körút” és a Bajcsy Zsilinszky út között. 1987-ben a kerületi tanács kiterjesztette a szolgálat működését az egész kerületre.
1991-ben a kormányzat pályázatot hirdetett népkonyhák létrehozására. Az 1991-ben létrejött Szociális Étterem 1992-től Szolgálatunk része lett.
A 90-es évek elejétől az Önkormányzat elfogadta Szolgálatunk igényét arra, hogy a ház teljes területét használhassuk, és lépéseket tett a Főváros felé, hogy a házban lévő lakások kikerüljenek a lakásállományból. Ez a kezdeményezés tette lehetővé, hogy az 1993-ban benyújtott, Hajléktalan Családok Átmeneti Otthona c. pályázatunk támogatást kaphasson. Az első két kiköltöző család lakásában jött létre a családos otthon, mely a későbbiekben egy további lakással bővült. 2000-ben alakult ki a Családok Átmeneti Otthona (CSÁO) és az Önkormányzat közös elképzelése az otthonteremtési programról, melyet először modellkísérletben valósítottak meg, majd a kialakult új feladatot az Önkormányzat rendeletben is megfogalmazta és működési engedélyt is kapott rá. Így jött létre 2001-ben a családotthon, ahol a CSÁO-n lakó és az otthonteremtési programban sikeresen teljesítő családok már nem szállószerű elhelyezésben, hanem önállóan élhetnek, továbbra is megfelelve az otthonteremtési program rendkívül szigorú feltételeinek.
2004-ben Szolgálatunk pályázatot nyújtott be a családsegítés módszertani feladatinak ellátására, a feladatot 2005. január 1-től a jogszabályváltozásig, 2008. június 30-ig láttuk el a Közép-magyarországi Régióban.
Szolgálatunk az 1980-as évek közepétől részt vett a családsegítés, és a szociális szakma fejlesztésében, munkaformáink, szakfeladataink saját terveink alapján, modellkísérletek útján nyerték el mostani működésmódjukat, és hatottak a törvényalkotóra.
A családsegítés több munkaforma segítségével valósul meg, melyek jelentősége és súlya az intézmény története során változott.
Intézményünk elérhetőségei:
1061 Budapest, Hegedű u.7.
Tel./ fax.: 322-0623; 3227-811
e-mail cím: tecsaszo@tecsaszo.hu
Megközelítés:
A Terézvárosi Családsegítő Szolgálat a kerület középpontjában, a Hegedű u. 7-ben található, fő közlekedési útvonalaktól elrejtve, egy csöndes mellékutcában, a Párisi Nagyáruház és a Teréz templom között. A kerület minden részéről viszonylag jól megközelíthető. Ha földalattival jönne, akkor az Oktogonon kell leszállni és a Liszt Ferenc téren áthaladva megérkezik a Paulay Ede utcába, amelyen elindulva rögtön az első kis utcán kell lekanyarodnia. Ha a trolit ( 70, 78 ) választja, akkor a Király utcánál leszállva pár száz métert kell megtenni intézményünkhöz.
( térkép beillesztése )
A családsegítő szolgálat nyitva tartása:
Hétfő: 14.00-19.00
Kedd, szerda: 8.00-19.00
Csütörtök: 8.00-20.00
Péntek: 9.00-14.00
A Családok Átmeneti Otthona folyamatosan üzemel, munkatársaink akkor is dolgoznak, amikor a Családsegítő Szolgálat zárva van és telefonon elérhetőek.
Intézményünk munkatársai :
| dr. Bárdos Kata Intézményvezető | ||
| Keller Ágnes intézményvezető helyettes ügyeleti ideje: szerda: 12.00 - 15.00 csütörtök: 15.00 - 20.00 | ||
| Családgondozók: | Ügyeleti beosztásuk | |
| Dombi Erzsébet | Csütörtök: 12.00 - 15.00 Péntek: 9.00 - 14.00 | |
| Mohácsi Zsuzsanna | Kedd: 12.00 - 17.00 Szerda: 8.00 - 11.00 | |
| Fodorné Mikita Gyöngyi | Hétfő: 15.00-19.00 Szerda: 10.00-14.00 | |
| Norek Edina | Hétfő: 14.00 - 16.00 Csütörtök: 8.00 - 14.00 | |
| Téglás Márkus | Kedd: 8.00 - 12.00 Szerda: 15.00 - 19.00 | |
Adósságkezelők:
| Csepregi Emese | Telefonon, vagy személyesen történő időpont egyeztetéssel |
| Tömörkény Judit | Telefonon, vagy személyesen történő időpont egyeztetéssel |
| Horváth Alinka | Telefonon, vagy személyesen történő időpont egyeztetéssel |
Családok Átmeneti Otthonának munkatársai:
| Bogó Emilia | vezető családgondozó |
| Bandú Ilona | családgondozó |
| Bodányi Ákos | családgondozó |
| Fazekas Nóra | családgondozó |
| Mester Zita | családgondozó |
| Papp Hajnalka | csecsemő és gyermekgondozó |
| Siteri Zsolt | családgondozó |
| Zombai Tamás | családgondozó |
Szociális segítők:
| Berki Lilien | Szociális asszisztens |
| Erdődi Zoltán | Szociális asszisztens |
| György Emese | Szociális asszisztens |
Gazdasági csoport:
| Fekete Imréné | Gazdasági vezető |
| Réti Melinda | Pénzügyi ügyintéző |
| Nemecz Mihály | Gondnok, gépkocsivezető |
Szociális étterem munkatársai:
| Szigeti Ágnes | vezető családgondozó |
| Baráth Zsuzsanna | tálaló, takarító |
| Bor Józsefné | tálaló, takarító |
| Löchli Mária Enikő | tálaló, takarító |
| Varjas Kálmán Ferencné | tálaló, takarító |
Intézményünkben működő tanácsadások, klubok igénybevételeinek lehetőségei:
Adósságkezelési tanácsadás
A tanácsadás elindulásához előzetes időpont egyeztetés szükséges, amit telefonon vagy személyesen tudnak megtenni az intézmény elérhetőségein, nyitvatartási időben.
Adósságkezelési tanácsadók: Csepregi Emese és Tömörkény Judit, Horváth Alinka
Jogi tanácsadás
Az igénybevétel feltétele a szociális munkással történt első interjú, hogy lehetőség legyen arra, hogy a problémát szélesebb sávban is áttekintessük.
Minden csütörtökön 17.00 - 20.00-ig érkezési sorrendben várja az ügyfeleket Dr. Németh László jogi tanácsadó, vagy munkatársa.
Pszichológiai tanácsadás és terápia
A szolgáltatás igénybe vétele egyénileg, vagy a szociális munkás javaslata alapján működik. Egyszeri tanácsadás mellett egyéni- és család (pár) terápiára is van lehetőség. A pszichológus az intézmény egyéb szolgáltatásainak igénybevétele nélkül is felkereshető.
dr. Bárdos Katával előzetes időpont egyeztetés telefonon vagy személyesen lehetséges.
Mediáció
Mediációra való felkérést személyesen illetve telefonon lehet megtenni az intézmény elérhetőségein keresztül Norek Edina koordinátornál.
Családi videótréning
A szolgáltatásról intézményünk elérhetőségein illetve személyesen dr. Bárdos Katánál lehet érdeklődni.
Korrepetálás
Korlátozottan lehetőség van arra, hogy a tanulók (akár felnőttek is) hétvégeken, heti két órában, maximum két tantárgyból hiányokat pótolhassanak, illetve az aktuális tananyagot átismételjék. Egyes esetekben pótvizsgára való felkészítést is biztosítunk.
A korrepetálást szervezi: dr. Bárdos Kata
Álláskereső klub
Az Álláskereső Klub a VI. kerületi lakosok számára nyitott a hét két napján kedden és csütörtökön 9.00 -12.00-ig a Családsegítő Szolgálat klub helyiségében.
Klubvezetők: Dombi Erzsébet Norek Edina Téglás Márkus
Terézvárosi Film klub
Minden érdeklődőt várnak a klubvezetők keddenként 15.00 -18.00-ig a Családsegítő Szolgálat klubtermében.
Mindazokat várjuk, akik egy jó filmre vágynak és a filmélménnyel kapcsolatos véleményeiket, gondolataikat, érzéseiket felvállalva megosztanák a résztvevőkkel. Itt átélhetik a filmnézés közösségi élményét is.
Az általunk havonta megszerkesztett program rendezőkre, színészekre, témákra épül. Ügyelünk arra, hogy egy adott művész vagy téma legjelentősebb alkotásait mutassuk be.
A havi programjainkról minden hónapban tájékozódhatnak a kerületi újságból.
Az érdeklődőket várja: Norek Edina és Téglás Márkus
TECSA Tekergő Túra Csoport
Nyitott csoportként működünk, nincs állandó tagság (a tervezett létszám a csoportvezetőkkel együtt általában maximum 30 fő). Programjainkat széles körben hirdetjük meg, a kábeltévében, plakátokon, illetve a helyi újságban, havonta előre jelezzük a következő kirándulást. A kirándulásainkat általában a hónap harmadik hétvégéjén, szombati napon tartjuk.
A havi meghirdetett programokra minden esetben jelentkezni kell a klubvezetőknél.
Klubvezetők: Keller Ágnes Mohácsi Zsuzsanna Norek Edina Nemecz Mihály
Kártyaklub
A klubtagság előfeltételekhez kötött, próbaidő után lehet valaki tag. A rendszeres szolgáltatásokat csak a klubtagok vehetik igénybe.
Érdeklődni lehet a klubvezetőknél intézményünk elérhetőségein vagy személyesen Bogó Emíliánál és Siteri Zsoltnál.
Adóbevallás elkészítése
Terézvárosi lakosok részére. A munkáltatói igazolásokat a szociális asszisztensnek kell átadni az előtérben, és telefonon értesítjük, ha elkészült a bevallás. Csak alkalmazottak, munkanélküliek bevallását vállaljuk (vállalkozókét nem). Adónyomtatvány nem szükséges!!
Táborok
Az egyes táborok a különböző klubokhoz tartoznak. A Tekergő klub táborát meghirdeti a helyi sajtóban is. A Kártya klub tábora csak klubtagoknak hozzáférhető. A családi tábort a Családsegítő Szolgálat hirdetőfelületein hirdetjük meg.
